Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Pénteken a forint szempontjából kedvezőtlen hírek érkeztek, így a magyar fizetőeszköz gyengült az euróhoz, a dollárhoz, és a frankhoz képest is.
Tovább gyengült a forint pénteken: az euró árfolyama ismét nekifutott a 290-es szintnek, s bár délután kettőig nem sikerült áttörnie, a kurzus szinte egész nap 288 fölött mozgott, s többször benézett már 289 fölé is.
Bari Csaba a Buda-Cash vezető devizakereskedője elmondta: ma több hír is a forint gyengülésének irányába hatott. Negatívan értékelte a piac az első negyedéves GDP adatokat, továbbá Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap első emberének nyilatkozatát is, miszerint az IMF közel jár a megegyezéshez a magyar kormánnyal a költségvetési-hiány plafon – magyar kabinet által kezdeményezett – kitolásában. Amennyiben a valutaalap rábólint a kormány kérésére, mégis meghaladhatja a 3 százalékot a költségvetés idei hiánya.
Bari Csaba jelezte: az euróárfolyam esetében a 290-es szint egyelőre erős ellenállásnak tűnik, amennyiben azonban a hetet efölött zárja a kurzus, akkor jövő héten további forintgyengülés jöhet. A szakember szerint, ha a forint valamiért erősödni kezdene, a másik irányba rövidtávon a 285-ös szint jelenhet támaszt.
Drágult ma a frank és a dollár is. Utóbbi kurzusa a reggeli 211-ről 214-ig emelkedett a negatív hírek hatására, igaz kora délután visszatért a 213-as szint környékére. Mindeközben az alpesi deviza egy forinttal drágult: a frankért reggel 191 forintot kellett fizetni, most 192 forintba kerül.
Ecoline
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.