Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A vezető európai indexekkel együtt esett a BUX a hétfői kereskedés első perceiben. A BÉT vezető indexe bő negyedórával a május 18-i kereskedés kezdete után 13 975 ponton állt, 144 ponttal (egy százalékkal) a pénteki záróérték alatt.
A Mol, amely vasárnap jelentette be, hogy 10 százalékos részesedést szerzett egy iraki, gázkitermeléssel foglalkozó társaságban, a kiszivárgott hírek szárnyán pénteken közel 10 százalékot emelkedett. A hétfői kereskedés elején az olajipari papír 0,6 százalékkal, 12 820 forintra esett vissza.
A blue chipek közül ezúttal az OTP gyengült leginkább: 2,3 százalékkal, 2769 forintra. A Magyar Telekomra az első kötések 581, illetve 580 forinton (a pénteki záróáron) születtek.
A Richter részvényárfolyama 0,3 százalékkal, 29 400 forintra csökkent. Az Egis papírja (amelynek értékét a 120 forintos osztalékkal csökkentették) 0,8 százalékkal lett olcsóbb (14 200 forint).
A vezető európai indexek a BUX-hoz hasonló mértékű mínuszban kezdtek: negyed kilenckor az FTSE-100 0,6 százalékos, a DAX-30 1,4 százalékos, a CAC-40 pedig egy százalékos mínuszban állt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.