Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A német gazdaság rekord nagyságú első negyedévi visszaesése után lassan stabilizálódhat a helyzet a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) szerint, amely a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos csökkenését valószínűsíti a második negyedre.
Az év első három hónapjában 3,8 százalékkal zsugorodott a gazdaság az előző negyedévhez képest, ami példátlan a második világháború utáni német történelemben.
A tekintélyes intézet hétfőn publikált előrejelzése szerint fellendülésre utaló jelek egyelőre nem mutatkoznak, „egy sor mutató viszont azt jelzi, hogy megindult a stabilizálódás”. Egyebek között javult az üzleti hangulat és bővült a termelő vállalatok rendelésállománya.
A DIW korábban 0,9 százalékos visszaesést prognosztizált a második negyedévre. Ezt most felfelé módosította, jelentésében ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a munkaerőpiacra csak az április-júniusi időszakban csap le igazán a válság és jelentősen romolhatnak a foglalkoztatottsági mutatók.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?