Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A svédek többsége nyitott arra, hogy ismét népszavazást írjanak ki a skandináv országban az euró bevezetéséről - derült ki egy kedden közzétett felmérésből.
Az 1995 óta EU-tag Svédország 2003 őszén népszavazáson utasította el az unió közös valutájának bevezetését, de az utóbbi időben – a globális gazdasági válság miatt – egyre nagyobb érdeklődést mutat az euróövezethez való csatlakozás iránt.
A közvélemény-kutatás, amely az európárti Liberális Párt megrendelésére készült, azt mutatja, hogy a megkérdezettek 51 százaléka szeretne újra lehetőséget kapni az euróval kapcsolatos véleménynyilvánításra. A válaszadók 44 százaléka ellenzi, hogy újabb népszavazást írjanak ki a kérdésben.
Egy áprilisban, a közszolgálati televízió megrendelésére készült felmérés is már az európártiak többségét mutatta. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a közeljövőben referendumot tartanának Svédországban. A kormánykoalícióban részt vevő legnagyobb erő, a Mérsékelt Párt jelezte, hogy a jelenlegi – 2010 szeptemberéig tartó – kormányzati ciklusban biztosan nem bocsátják népszavazásra a kérdést, és az ellenzéki szociáldemokraták is elzárkóznak az ötlettől.
A gazdasági válság más országokat is az euró bevezetésének irányába terel. Dániában például a közvélemény egyre inkább európárti, és Izland pedig már megtette az első lépéseket az EU-hoz való csatlakozási kérelem felé.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.