Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Hatalmas forgalom mellett repesztett a BUX. Az indexet a tőzsdei történetének második legnagyobb napi forgalmát produkáló OTP húzta.
Pluszban zárt ugyanakkor a többi blue chip is. A Magyar Telekom 3,3 százalékkal 640 forintig ugrott, a Richter 2,1 százalékkal 32 000 forintra emelkedett, míg a nap nagy részét mínuszban töltő Mol végül 1,9 százalékkal a tegnapi fölött 13 700 forinton zárt.
A szokásosnál is nagyobb forgalom jellemezte ma a pesti parkettet: az 55,8 milliárd forint több mint háromszorosa az idei átlagnak. Ma is az OTP volt a legkeresettebb részvény: a szerdai kereskedésben összesen majd 14,4 millió bankpapír cserélt gazdát (ez a részvények több mint öt százaléka), ennél az OTP tőzsdei történetében egyetlen egyszer, 2006 október 18-án volt nagyobb a forgalom. Sokat elárul, a bankpapír forgalmáról, hogy tavaly október elseje óta átlagosan napi jó 4,5 millió papírt adtak-vettek a BÉT-en, ami azt jelenti, hogy az elmúlt bő hét hónapban több, mint 700 millió részvény forgott a pesti parketten. Mivel a magyar pénzintézetnek 280 millió részvénye van, ez olyan, mint ha a teljes cég 2,5-szer cserélt volna gazdát alig több mint fél év alatt. Ma a második legkeresetebb papír, a Mol az OTP forgalmának alig tizedét hozta, de ez is majd kétszerese a 180 napos átlagnak.Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.