Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A BUX továbbra is csak egy irányt ismer, az OTP 4000-hez közelít. A szakember szerint a jó hangulat kitarthat a piacon.
Emelkedtek szerdán délelőtt az európai részvényindexek, a főbb mutatókkét százalékhoz közeli többleteket értek el. A jó hangulat különösebb hír nélkül jött a piacra, az olajár 70 dollár fölé emelkedett, a dollár gyengült, a feltörekvő piacokon pedig ismét jól teljesítettek a részvények és a devizák.
A BUX 2,5 százalékkal 16 467 pontra ment föl. A vezető részvények közül a Richter teljesített a legjobban, árfolyama 4,2 százalékkal 34 015 forintra ment föl. Az OTP 2,8 százalékkal 3760 forintra, a Mol 1,2 százalékkal 13 760 forintra, a Magyar Telekom pedig 1,8 százalékkal 638 forintra drágult.
Mit mond a szakember?
Három hónapja egy 45 fokos meredekségű csatornában mozog az OTP árfolyama, melyben a rövid, konszolidációval telő időszakok után rendre új csúcsra megy a jegyzés - mondta el Söre Balázs, a Buda-Cash határidős üzletkötője. A szakember hozzáfűzte, hogy a befektetők többsége már nagyon várja a korrekciót, sőt, sokan nyitnak short pozíciókat, a nagy befektetők - elsősorban nyugdíjalapok - azonban folyamatosan vesznek. Ez megy három hónapja, amíg ebben nincs változás, addig valószínű a további emelkedés. Érdemes odafigyelni az említett 45 fokos trendvonalra és a 20 napos mozgóátlagra az OTP piacán. Míg ezek alá nem megy a jegyzés, addig nincs értelme korrekcióról beszélni - hangsúlyozta a szakember.
A piac arra megy, amerre jobban fáj...
A várt korrekcióval kapcsolatban a szakember megjegyezte, hogy a piacon van egy - elsőre talán kicsit furcsának tűnő - mondás, miszerint a piac rendszerint arra megy, amerre a befektetők többségének jobban fáj. Jelenleg pedig nagyon sok befektető maradt le az emelkedésről, sokan várják a korrekciót, hogy beszállhassanak. Egyértelmű, hogy a további részvényár-emelkedés "fáj" jobban a befektetők többségének...
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?