Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Felemásan teljesítenek a blue chipek. A reggel még masszív mínuszban járó BUX a tegnapi zárószint környékére érkezett délután kettőkor.
A tegnapi záróérték környékére kapaszkodott vissza délután két órára a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX mínuszban kezdett, s fél 11 körül már 15 550 pont környékén járt, ekkor azonban kiderült, hogy a – német befektetők és elemzők következő hat hónap gazdasági kilátásait mérő úgynevezett – ZEW index jóval magasabb lett a vártnál, s hároméves csúcsra emelkedett, ez pedig komoly lökést adott a mutatónak. A BUX 11 óta meredeken emelkedik, s két óra környékén már 15 850 pont fölött járt, alig 0,2 százalékos mínuszban.
A BUX a frankfurti tőzsdemutató, a DAX mozgását követi, ezért is segíthetett rajta a ZEW – fejtette ki az ING részvénykereskedője. A piacot egyértelműen a kisbefektetők mozgatják, a nagy intézményi befektetők egyelőre várnak.
A vezető részvények közül az OTP teljesít a legjobban. Bár reggel 2 százalékot meghaladó mínuszban is járt a bankpapír, délután kettőre 3650 pontig szaladt, ami majd egy százalékkal magasabb a tegnapi záróárnál. Az OTP-n kívül kizárólag a Magyar Telekom tartózkodik a zöld tartományban: az Magyar Telekom papírok minimális mértékben, 0,3 százalékkal 613 forintra drágultak.
Eltávolodott napi mélypontjától, de nem tudott tartósan pluszba kapaszkodni a Mol. Az olajipari cég papírjai 2,3 százalékkal a tegnapi záróár alatt 13 000 forint környékén is jártak kedden délelőtt, s bár 11 körül drágulni kezdtek, megálltak a tegnapi 13 300-as végső árnál. A Richter mindeközben komoly mínuszban mozog: most éppen 1,6 százalékkal érnek kevesebbet a gyógyszeripari cég papírjai, mint tegnap záráskor, de 3 százalék fölötti mínuszban is forgott már a részvény.
Ecoline
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.