Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Bő egy százalékos mínuszban kezdte a hétfői kereskedést a BUX, a 15 000 pontos támasz egyelőre gyengének bizonyul. A BÉT vezető indexe július 6-án a nyitás után öt perccel már 1,3 százalékkal a pénteki zátóérték alatt, 14 693 ponton áll.
A 15 000 pontos támasz – amelyet a BUX már a múlt héten átlépett lefelé, de az „áttörés” az elemzők szerint nem volt szignifikáns – úgy tűnik, nemigen fogja meg az indexet. A következő támasz az Erste Bank technikai elemzői szerint 14 500 pont lehet, alatta pedig a 200 napos mozgóátlag, amely jelenleg 13 200 pont körül van.
A Mol a Vedomosztyi információi szerint hat hónap haladékot kapott, hogy orvosolja az orosz hatóságok által a ZMB mező kitermelésével kapcsolatban megállapított szabálytalanságokat. Az engedély felfüggesztése így egyelőre nem fenyeget közelről – a részvényárfolyamon azonban ez nem látszik. A kurzus 0,8 százalékkal, 11 040 pontra esett a hétfői kereskedés első perceiben.
A blue chipek közül a legnagyobb veszteséggel az OTP kezdte a július 6-i kereskedést. A bankrészvény 2,1 százalékkal, 3405 forintra gyengült. Várhalmi Aletta, a Takarékbank értékpapír kereskedője úgy véli, az árfolyam 3200 forintig csökkenhet.
A Magyar Telekom részvényei öt perccel a nyitás után a pénteki záróáron (561 forint) cseréltek gazdát; a Richter árfolyama 1,2 százalékkal, 33 100 forintra, az Egisé 1,3 százalékkal, 17 390 forintra csökkent.
A nap folyamán komolyabb makroadat vagy vállalati hír nem várható, a parkett „magára lesz utalva”.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.