Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A BUX óvatosan emelkedett kedden délelőtt, a mutató fél százalékkal hízott. A szakember szerint a következő napokban jól teljesíthet a Mol és a Telekom.
A bizonytalan kezdet után emelkedésbe váltott a BUX. A nemzetközi befektetői hangulat javulásával a mutató a vezető nyugat-európai indexekkel együtt erősödött, melynek mértéke fél 12-re elérte a 0,5 százalékot. Ekkor az index értéke 14 930 ponton állt.
A blue chipek közül csupán a Richter forgott a negatív tartományban, a papírral 0,7 százalékos mínuszban, 33 700 ponton kereskedtek. A Mol 0,6 százalékkal 11 310 forintra, a Magyar Telekom 1,1 százalékkal 570 forintra, az OTP pedig 0,4 százalékkal 3414 forintra drágult.
A forgalom alacsony a piacon, az azonban jól látszik, hogy az elmúlt napokat jellemző süllyedés megállt mind a BÉT-en, mind a főbb európai tőzsdéken - kezdte piaci kommentárját Baráth Tibor, az Erste részvény üzletkötője. Hozzátette, hogy már az elmúlt napokban is voltak vételre készülő befektetők a piacon, a szünet nélkül süllyedő árfolyamokat látva azonban többen a partvonalon maradtak.
Most jó eséllyel jön egy szusszanásnyi szünet, ami vélhetően a hét hátra lévő részében óvatos emelkedést hoz a részvényárakban. A szakember szerint a Molban rövid távon könnyen benne lehet akár 10 százalék is. Az olajpapír mellett érdemes lehet odafigyelni a Magyar Telekomra, melynek részvénye 13 százalékos osztalékhozam mellett forog, míg a hosszú állampapír hozamok 10 százalék alatt vannak.
Az OTP kapcsán megjegyezte: a jelentős keleti kitettséggel rendelkező osztrák bankokkal kapcsolatban ismét szkeptikusak lettek a befektetők, ami lefelé mutató kockázatot jelent az OTP számára is.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.