Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kezdeti esés után emelkedett a BUX kedden délelőtt, a jó hangulat továbbra sem akarja elhagyni a tőzsdéket. Az OTP árfolyama 3500 forint fölé lendült.
A múlt hét hétfőn kezdődött rali továbbra is kitart a világ tőzsdéin, sőt, a részvényindexek hamarosan új 2009-es csúcsra emelkedhetnek. A BUX 0,6 százalékos pluszban, 16 351 ponton állt kevéssel dél előtt.
A vezető részvények közül a legjobban az OTP szerepelt, a bankpapír árfolyama 1,3 százalékkal 3545 forintra emelkedett. A Mol 1,0 százalékkal 13 270 forintra drágult, míg a Richter 0,3 százalékkal 37 200 forintra javult, a Magyar Telekom pedig 0,2 százalékkal 639 forintra gyengült.
A jó hangulat megvan a tőzsdéken, a keddi nap tökéletesen beleillik az elmúlt másfél hét eseményeibe - mondta el Izbéki Ottó, a Buda-Cash üzletkötője. Egyelőre nem látszik változás a piacon, így az árfolyamok a következő napokban akár tovább emelkedhetnek, mérsékelt forgalom mellett. Ami még szembetűnő, hogy szinte csak jó hírek jöttek ki a mögöttünk álló napokban, de ilyen hangulatban a rosszakra sem szokott esés jönni - tette hozzá.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.