Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bár mínuszból indult, nap végére szép nyereséget hozott össze a BUX. A vezető részvények közül a Mol ment a legjobban, az OTP erősödését pedig egy 4000 forintos célár is segítette.
A BUX továbbra sem tud hibázni, a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe a kedd reggelt még a negatív tartományban töltötte, később azonban ütemesen emelkedett. Délután jött egy kis megingás, miután az amerikai tőzsdék a CIT Group pénzügyi csoportról érkező negatív hírek miatt korrigáltak, végül azonban 1,1 százalékos pluszban, 16 434 ponton zárt.
Az index a múlt hét hétfő óta eltelt hét kereskedési napon több mint 2000 pontot emelkedett. A forgalom 25 milliárd forint volt, ami átlagon felüli befektetői érdeklődést jelent.
A vezető részvények közül a Mol járt az élen, köszönhetően részben a közel két százalékkal dráguló olajnak, valamint a kedvező szektorhangulatnak. Az olajpapír 2,7 százalékkal 13 500 forintra javult. Az OTP tulajdonosai is nyereséges napot zártak, a bankpapír 1,3 százalékkal 3544 forintra erősített. A másfél hete még 3000 forint közelében járó részvény erősödését segítette egy reggeli elemzés: a Royal Bank of Scotland 4000 forintos célár mellett vételre ajánlotta az OTP részvényeit.
A másik két blue chip árfolyama egyaránt 0,3 százalékkal mozdult el, a Magyar Telekom 642 forintos záróára drágulást, míg a Richter 37 000 forintos nap végi jegyzése gyengülést jelentett.
Ecoline
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.