Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Júniusban kismértékben lassulhat a fogyasztói árak növekedésének üteme az Ecostat szerint, év végéig azonban – július-augusztusban az áfaemelés, szeptembertől pedig az alacsony bázis miatt – emelkedő inflációs rátát, novemberre 6,9 százalékos inflációt prognosztizálnak – derül ki a kutatóintézet legfrissebb, Mikroszkóp című kiadványából.
Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 5 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét. Őszre lassulhat a kiskereskedelmi forgalom visszaesése, számításaik szerint 2009. novemberben a forgalom volumene 2,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.
Ugyancsak novemberre, az ipari termelés 10,3 százalékos csökkenését prognosztizálják a belföldi értékesítés 3,8 százalékos, és az exportértékesítés 13,7 százalékos visszaesése mellett az előző év azonos időszakához képest. A keresetek előrejelzésénél a kutatók figyelembe vették, hogy 2008 novemberében a költségvetési szférában a szokásosnál nagyobb egyszeri kifizetések voltak, ezért az így kialakult magas bázis következtében idén novemberben a többi hónapnál erőteljesebb keresetcsökkenés valószínűsíthető.
Előrejelzésük szerint 2009 novemberében a költségvetési szférában a keresetek 5 százalékos mérséklődése várható, a versenyszférában pedig 3,9 százalékos keresetemelkedés prognosztizálható az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 1,3 százalékkal növekedhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.