A pályázatra az Alexandra könyvkiadót működtető, Matyi Dezső üzletember érdekeltségében lévő Pécsi Direkt Kft., illetve a máltai Limatec Holding tulajdonában álló, január végén bejegyzett Teclima Magyarország Kft. adott be ajánlatot.
A HVG-nek pécsi önkormányzati források azt mondták, a Teclima voltaképpen Széles Gábor üzletember érdekeltsége, de Széles ezt cáfolta. A pécsi önkormányzati cégeket tömörítő Pécs Holding Zrt. várhatóan két hét múlva esedékes közgyűlésén dönt, ki veheti meg a Zsolnay-pakettet. A Zsolnay lejárt kötelezettségei amúgy 2008 végén 432 millió forintra rúgtak, azután, hogy Pécs az állami tulajdonú zrt átvételekor 770 millió forintos adósságot fizetett ki, majd 846 millióért megvásárolta az ingatlanokat, és félmilliárdot biztosított a gyár költözésére, továbbá decemberben döntött 500 millió forintos tőkeemelésről, amelynek feltétele a helyi adótartozás kiegyenlítése volt.
Zsolnay Zrt.: Máltaiak Matyi ellen
Két érdeklődő szállt versenybe a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékos tulajdonrészéért, amit a jelenlegi közvetett tulajdonos pécsi önkormányzat akar értékesíteni - írja a HVG.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.