Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Közel 5000 forintig menetelt az OTP, a BUX 6,6 százalékos pluszban zárt. Próbálta behozni a lemaradást a budapesti index.
Hihetetlen mértékben, 6,6 százalékkal emelkedett hétfőn a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX a hét első napján megpróbálta behozni az államalapítás miatti kétnapos lemaradást (miközben mi ünnepeltünk, Európában folytatódott a rali), s messze túlszárnyalta még az egyébként felülteljesítő régiót is. A mutató 19 416 ponton zárt, ez bő 1200 pontos növekedést jelent a szerdai záróértékhez képest.
A blue chipek mindegyike zöldben zárt, de leginkább az OTP húzott. A bankpapír már nyitáskor is 7 százalékos pluszban járt, innen pedig tovább emelkedett, s végül az 5000 forintos szint emelte fel a stoptáblát: a kurzus 9,87 százalékkal 4999 forintra repesztett. A másik nagy nyertes a Richter volt: a gyógyszeripari cég papírjai 6,6 százalékkal drágultak, s 39 195 forinton vettek búcsút a hét első napjától.Felrántották a kereskedés végén a Magyar Telekomot és a Molt is. A távközlési társaság részvényeivel a zárószakasz előtt még 738 forinton kereskedtek, végül azonban 756 forinton búcsúzott a papír, míg a Mol szintén napi csúcson, 14 400 forinton zárt, ami 3,8 százalékos növekedésnek felel meg.
A forgalom ismét elég magas volt, ezúttal azonban nem csak az OTP-t vették. Most a 40,4 milliárd forintból a bankpapír „csak” 29,3 milliárdot hozott, miközben a Mol papírokat 4,3, a Richter részvényeket pedig 3,2 milliárd forint értékben adták vették, s összehozott 2,6 milliárdot a Magyar Telekom is.Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.