szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A várt növekedés helyett csökkent az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban az elmúlt héten, az új lakásépítések száma pedig kilenchavi csúcsra emelkedett augusztusban.

A szeptember 12-vel végződött héten 545 ezren folyamodtak munkanélküli segélyért, 12 ezerrel kevesebben, mint egy héttel korábban. A Reuters elemzői konszenzusa ötezer fős emelkedést valószínűsített. A segélykérők száma az utóbbi négy hét során már harmadszor csökkent. A kérelmezők számának alakulását a heti ingadozások kiszűrésével mutató négyhetes mozgóátlag is javult, 8750-nel 563 ezerre csökkent.

Mindez arra utal, hogy a válság elmélyülése után egy évvel megindulhatott a stabilizálódás a munkaerőpiacon, az új adatok azonban még mindig igen súlyos helyzetre utalnak, és sokkal rosszabbak, mint a bővülő, egészséges gazdaságra jellemző heti 325 ezres kérelemszám, jegyzik meg kommentátorok.

Egy másik, ugyancsak csütörtöki washingtoni kormányzati jelentés szerint augusztusban éves szinten 1,5 százalékkal 598 ezerre emelkedett a megkezdett lakóingatlan-építések száma. Ez 24, 8 százalékkal több mint az ingatlanpiaci hanyatlás mélypontján, áprilisban regisztrált érték, és a legkedvezőbb adat tavaly november óta. Augusztusban emelkedett a beadott építési engedélyek száma is, amelyet gazdaságelemzők a közeljövőben várható folyamatok jelzéseként kezelnek.

Az ingatlanszektor és a munkaerőpiac gyógyulására utaló adatok alátámasztják Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének keddi kijelentését, amely szerint "nagy valószínűséggel véget ért" az amerikai gazdasági recesszió.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

USA: a vártnál jobban nőtt az ipari termelés augusztusban

Augusztusban már a második egymást követő hónapban nőtt az amerikai ipari termelés az amerikai jegybank (Fed) szerdán közölt adatai szerint. Szakértők szerint ez is alátámasztja azokat a várakozásokat, hogy éledezik az amerikai gazdaság.

MTI Gazdaság

USA: a vártnál nagyobb infláció

A várakozásokat meghaladó mértékben, havi összevetésben 0,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban augusztusban. Elemzők 0,3 százalékos drágulást vártak.

MTI Gazdaság

Az USA-ban 89-re nőtt az idei bankcsődök száma

Újabb öt amerikai pénzintézet jutott csődbe a hétvégén a gazdasági válság és a csökkenő ingatlanárak következtében. Ezzel 89-re nőtt az idén csődbe jutott bankok száma z Egyesült Államokban.