Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A gyermekétkeztetés idei évivel megegyező finanszírozásához a 2010-es költségvetés önkormányzati fejezetében is kell forrást találni, és a tartalékhoz is hozzá kell nyúlni – mondta Varga Zoltán önkormányzati miniszter.
A miniszter nem mondott konkrét számot arról, hogy mekkora többlet szükséges, a 65 ezer forintos fejenként a normatíva megtartásához. Elismerte ugyanakkor, hogy a fejlesztésekben visszalépnek, mivel a jövő évi büdzsé nem tartalmazza ezeket a forrásokat. Kivételként említette a bölcsődék, óvodák, iskolák fejlesztését és a közösségibusz-beszerzést, amelyekre – 2009-hez képest 250 millió forinttal több –, összesen 4,35 milliárd forintja lesz az önkormányzatoknak.
Varga Zoltán beszámolt arról, hogy a három év feletti gyermekek óvodai ellátása 2010 augusztusa helyett 2011 augusztusától lesz kötelező.
Kitért rá, hogy az önkormányzatok ragaszkodnak egyes feladatokhoz, például az építési hatósági ügyekhez, az okmányirodákhoz és a tűzvédelmi hatósági feladatokhoz, bár ezeket a kormány ellátná.
Budai Bernadett kormányszóvivő az önkormányzatok jövő évi finanszírozásával kapcsolatban azt mondta: a kormány a kevesebb támogatáshoz kevesebb feladatot is társít, ami azt is jelenti, hogy néhány önkormányzati feladaton könnyít, néhány megvalósítását pedig elhalasztja.
Elmondta, hogy az önkormányzatok kérésének megfelelően a gyermekétkeztetésre elkülönített forráshoz a lehető legegyszerűbb formában lehet majd hozzájutni, azaz nem pályázat, hanem normatíva útján. Az intézmények az ingyenes és kedvezményes étkeztetésre jogosult 369 ezer gyermek után megkapják az idei normatíva száz százalékát, a 65 ezer forintot. Az önkormányzatok kérésének megfelelően 7. osztályos rászorult gyermekekkel nő az ellátotti kör.
A szóvivő hozzáfűzte: nem lesz kötelező önkormányzati feladat jövőre a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Bővül az önkormányzati önállóság néhány esetben, kibővül az Út a munkához program az Út a munka világába programmal még idén.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.