szerző:
hvg.hu

A válság enyhülésének dacára meredeken csökkennek az adóbevételek Németországban; társasági adóból például alig heted annyi folyt be az idei harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban - írta keddi számában a Handelsblatt.

A német üzleti-politikai lap egy pénzügyminisztériumi elemzésre hivatkozva azt írta, hogy a vállalatok 600 millió euró értékben fizettek társasági adót június és szeptember között, szemben az egy évvel korábbi bő 4,2 milliárd euróval, holott a német gazdaság már a második negyedévben maga mögött hagyta a recessziót.

Valamivel jobb a helyzet a jövedelemadó területén; szeptemberben 4,2 százalékkal kevesebb bevétel keletkezett az egy évvel korábbihoz képest, miközben az összes beszedett adó 7,4 százalékkal maradt el a tavalyitól. Így a kilencedik hónapra már 22 milliárd eurós lyuk tátong a központi költségvetésben, és további milliárdok hiányoznak az önkormányzati büdzsékből a helyi adókból, főként az iparűzési adóból származó bevételek visszaesése miatt.

Az adóbevételek alakulása kulcsfontosságú a jelenlegi koalíciós tárgyalások szempontjából. A szeptember végi választásokon kiugróan jól szereplő liberálisok a kormányprogramban szeretnék viszontlátni adócsökkentésre vonatkozó választási ígéreteiket, pedig elemzők szerint könnyen lehet, hogy a következő kormány az adók emelésére kényszerül majd.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mfor: A hulladéklerakókat is államosítani akarják

Mfor: A hulladéklerakókat is államosítani akarják

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban

Azt hitték valami közúti szörnyet kaptak el a rendőrök, de minden papírja rendben volt

Azt hitték valami közúti szörnyet kaptak el a rendőrök, de minden papírja rendben volt

Marsi követ neveztek el a Rolling Stones-ról

Marsi követ neveztek el a Rolling Stones-ról

Péntekig meg kell érkezzen az értesítője, ha mégsem, irány a jegyző

Péntekig meg kell érkezzen az értesítője, ha mégsem, irány a jegyző

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor