szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Áttörte az 5500 forintos ellenállást az OTP, ami beindította a shortzárásokat, további lökést adva az árfolyamnak. A BUX 21 ezer pont fölé lendült, a Mol legyűrte a 16 ezer forintos szintet.

Az Intel és a JP Morgan vártnál jobb negyedéves eredményei beindították az újabb rakétát a világ tőzsdéin, ami a BUX-ot is új csúcsra repítette. A pesti tőzsde benchmarkja 2,7 százalékos pluszban, 21 365 ponton zárt szerdán. A vezető részvények közül az OTP szerepelt a legjobban, a bankpapír árfolyama 3,9 százalékkal 5680 forintra emelkedett. A Mol 3,2 százalékkal 16 205 forintra, a Magyar Telekom 1,2 százalékkal 855 forintra, a Richter pedig 2,1 százalékkal 39 200 forintra javult.

A keddi pozitív zárást követően szerdán a BUX az európai indexekkel karöltve emelkedett, az erősödést shrotzásárok is segítették - mutatott rá Söre Balázs, Buda-Cash. A szakember hozzátette, hogy mióta az OTP maga mögött hagyta a 2500 forintot, ugyanaz a játék a parketten. Eszerint a magánbefektetők közül sokan shortolnak - azaz a papír esésére számítanak - a nagy intézményi befektetők pedig vesznek.

Szerdán, az 5500 forintos ellenállás átszakítása után ugyanaz következett be - folytatta a szakember - mint ami a 3800 vagy az 5000 forintos technikai szint elhagyásakor: a nagybefektetők a jó hangulatban hirtelen fölrántották a piacot, mire a shortosok zártak, vételeikkel tovább hajtva az árfolyamot.

Az elmúlt hetek erőgyűjtését követően az OTP maga mögött hagyta az 5500-at, a következő megálló a 6000 forint, ami nagyon gyorsan meglehet. A tengerentúlon is fontos szinthez ért a piac, ha a Dow átütné a 10 ezer pontot, és fölötte is tudna zárni, az további lökést adhatna csütörtökön a BÉT-nek is.

Ecoline

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!