Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Komoly annak a kockázata, hogy kisiklik az ukrán IMF-program a gazdaságpolitikai fegyelem folytatódó eróziója miatt, amely késleltetheti a Nemzetközi Valutaalaptól várt finanszírozás következő részletének folyósítását - áll a londoni Fitch Ratings szerdán kiadott elemzésében.
A legnagyobb európai hitelminősítő megerősítette Ukrajna mélyen spekulatív, "B" szintű adósi besorolásait, leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással.
Ehhez fűzött elemzésében a Fitch megállapította: az ukrán kormány gyakorlatilag feladta azokat a vállalásokat, amelyeket az IMF-program júliusi, második felülvizsgálata során tett. E vállalások közé tartozott a lakossági földgázárak emelése, amelynek célja az lett volna, hogy az államháztartási hiány ne haladja meg a hazai össztermék (GDP) 6 százalékát.
A hitelminősítő most 8,5 százalékos - a Naftogaz konszolidációját is beleszámolva 11,1 százalékos - idei központi deficitet jósol Ukrajnában. A Fitch szerint aligha várható korrekció a 2010-es elnökválasztások előtt, Ukrajna számára azonban nehéznek bizonyulhat ilyen mértékű hiány finanszírozása az IMF és egyéb hivatalos pénzügyi intézmények támogatása nélkül.
A cég megjegyzi ugyanakkor, hogy Ukrajna augusztusban és szeptemberben törlesztette lejáró eurokötvényben lévő államadósságát, és jövő év decemberéig nincs újabb kötvénylejárata. Emellett a globális és a térségi makrokilátások is javulnak valamelyest, javítva az exportra termelő ukrán cégek kilátásait is.
Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's "CCC plusz" szintű, rendkívül nagy kockázatra figyelmeztető osztályzatot tart érvényben Ukrajna hosszú lejáratú devizakötelezettségeire; egész Európában ez a legrosszabb szuverén devizaadós-osztályzat. Igaz, az S&P a nyáron felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az osztályzat addigi negatív kilátását, az ukrán költségvetésben és a pénzügyi szektorban végrehajtott szerkezeti reformokra hivatkozva.
Ukrajna a Fitch Ratings listáján öt, az S&P listáján hét fokozattal marad el a még éppen befektetői ajánlásúnak tekintett "BBB mínusz" alapszinttől. A CMA DataVision nevű vezető londoni adatszolgáltató csoport e hónap elején közzétett negyedévzáró elemzésében Ukrajnát nevezte a világ legkockázatosabb szuverén adósának, az ukrán törlesztési kockázatra köthető adósságpiaci fedezeti tranzakciók (CDS) árazása alapján.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.