Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az eurózóna 16 tagállamának ipari termelése sorban a negyedik hónapja javult augusztusban, alátámasztva a gazdasági fellendülés megindulását a térségben és az első pozitív negyedéves növekedési ütemet vetítve előre a harmadik negyedévre másfél éves csökkenés után.
Augusztusban 0,9 százalékkal nőtt az eurózóna ipari termelése havi bázison és 15,4 százalékkal csökkent éves összehasonlításban.
Az adat nagyjából megfelel a várakozásoknak: A Dow Jones hírügynökség által az elmúlt héten szakértők körében végzett felmérés átlagosan 1,1 százalékos havi növekedést és 15,4 százalékos éves visszaesést jelzett.
Az éves bázisú visszaesés mértéke a legkisebb tavaly december óta, amikor 12,4 százalékkal csökkent az ipari termelés, és folyamatosan javult az áprilisi 21,3 százalék óta.
Az Eurostat 0,2 százalék növekedésre módosította a július ipari termelési adatot havi bázison a korábbi 0,3 százalék visszaesésről, az éves bázisú visszaesés mértékét pedig megerősítette 15,9 százalékon.
Az Eurostat öt ipari szektorból négyben mutatott ki havi növekedést augusztusban. A legnagyobb növekedést a tartós fogyasztási cikkek érték el 4,5 százalékkal, amit 1,3 százalékkal a beruházási javak követnek, a nem-tartós fogyasztási cikkek termelése viszont 0,7 százalékkal csökkent.
Olaszországban 7,0 százalékkal nőtt havi bázison az ipari termelés augusztusban, Franciaországban 1,9 százalékkal, Németországban 1,5 százalékkal.
A EU 27 országában az ipari termelés 0,6 százalékkal csökkent augusztusban havi bázison és 13,5 százalékkal éves bázison.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.