Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kínai polgári repülés 9,1 milliárd jüan (1,33 milliárd dollár) nyereséget könyvelhetett el az év első kilenc hónapjában – közölte a hétvégén az ágazatot felügyelő hivatal (CAAC) egy Senhszi (Shaanxi) tartományi nemzetközi légügyi rendezvényen.
A belföldi légiforgalom januártól szeptemberig 23,6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy az úgynevezett kis repülőterek, amelyek évente kevesebb mint egymilliós utasforgalmat bonyolítanak, kiemelkedő teljesítményt értek el. Az első féléves adatok szerint ezeken 14,87 millió, vagyis egyéves összehasonlításban 26,7 százalékkal több utas fordult meg, mint 2008 első hat hónapjában.
A kis repülőterek emelkedő teljesítményét a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a kínai kormány az utóbbi években tudatosan törekszik a kiegyensúlyozottabb gazdaságfejlesztésre és nagyobb hangsúlyt fektet a viszonylag elmaradottabb középső és nyugati országrészek felzárkóztatására.
Kínában 2008 végéig 116 kis repülőtér működött, az ország összes légikikötőjének a 73 százaléka. Elemzők ugyancsak megállapítják, hogy a gazdasági válság hatásai ellenére tapasztalt forgalomnövekedés hátterében ott van az egyre gazdagodó lakosság, valamint az ágazati felügyelet múlt évben indított kis és közepes repülőtereknek nyújtott támogatása.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.