szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az előző kereskedési napi zárószinthez közel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a nap folyamán pedig enyhe emelkedés várható az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint idővel folytatódhat a múlt hét elején tapasztalt pozitív hangulat. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője is inkább optimista  hangulatot vár, de nem számít jelentős árfolyamváltozásra. Mindkét szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy bár a vártnál jobb eredményeket jelentenek az amerikai vállalatok a harmadik negyedéves működésükről, ezekre a befektetők csak visszafogottan reagálnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,94 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 21137,98 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 240 forinttal, 1,51 százalékkal 16090 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 69 forinttal, 1,21 százalékkal 5620 forintra csökkent, forgalmuk 14,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 2,16 százalékkal 817 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 490 forinttal, 1,22 százalékkal 39.510 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!