Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Bő 3 százalékot veszített értékéből kedden a BUX index. A benchmark másfél hónapja nem látott mélységekben jár.
Az elmúlt napok tendenciáját folytatva masszív mínuszban zárt kedden is a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX bő 3 százalékkal 19 676 pontra zuhant, ami bő másfél hónapos mélypontnak számít. A mutató utoljára a Lehman csőd első évfordulóján szeptember 15-én zárt ennél alacsonyabban, s azóta csak egyszer búcsúzott a kereskedéstől 20 000 pont alatt.
Csak a Richter tartotta magát
A vezető részvények közül kizárólag a Richter tudott pluszban zárni: a gyógyszeripari papír 1,2 százalékot emelkedve 39 970 forinton vett búcsút a héttől. a másik három blue chip ugyanakkor meredeken esett. A legolcsóbban a Magyar Telekom úszta meg, amely 3,2 százalékot veszített értékéből, s így végül 755 forinton landolt. Az OTP járt ma 5000 alatt is, napközben azonban visszahúzták, így végül épp ezen a lélektani határon zárt, ami egyébként 4,3 százalékos visszaesésnek felel meg, míg a mol ennél is nagyobb mértékben, 5,1 százalékkal zuhant, s 14 800 forinton búcsúzott, ami nem mellesleg háromhetes mélypontnak számít.
Még mindig Econet
A forgalom ezúttal is enyhén meghaladta az átlagosat, s megközelítette a 28,4 milliárdot, s ezúttal is az OTP volt a legkeresettebb papír (majd 20 milliárd forint), de kedden komoly forgalma volt a Molnak (4 milliárd), s a Richternek (3 milliárd).
Továbbra is élénk volt a kereskedés az Econet piacán. A társaság papírjai iránt azóta nőtt meg az érdeklődés, hogy az ORTT múlt héten úgy döntött: november közepétől a vállalat érdekeltségébe tartozó FM1 használhatja az egyik országos kereskedelmi rádiós frekvenciát. A papír – amely ma 317 millió forint értékben forgott a BÉT-en – 59 forintról hétfőre 102 forintig drágult, az elmúlt másfél napban azonban megfordult az irány, a keddet például 9 százalékos mínuszban 81 forinton zárta a részvény.
Európa pirosban
A Budapesti Értéktőzsde a BUX 3 százalék fölötti zuhanása ellenére nem volt alulteljesítő a régióban. A varsói WIG-20 például a magyar indexnél is nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal esett, s bár Prágában nem volt ilyen negatív a hangulat, ott is majd 2 százalékos mínusz lett a vége.
Piros színbe öltöztek a nyugati tőzsdék is. A londoni FTSE-100 és a párizsi CAC-40 zárás előtt egy órával 1,2 százalékkal állt a hétfői végső érték alatt, míg a frankfurti DAX-30 1 százalékot esett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.