Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Röpködnek a pluszok Európában: a régió egyelőre óvatos, nyugaton azonban továbbra is az optimizmus az úr.
Ismét emelkedéssel kezdett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX 21 090 ponton vágott neki a napnak, 0,2 százalékkal a tegnapi záróérték fölött, majd a kereskedés első perceiben tovább emelkedett, s megfordult 21 200 pont környékén is.
A vezető papírok közül ezúttal is csak a Magyar Telekom nem tud emelkedni: a távközlési cég megragadt 749 forinton, tegnap és tegnapelőtt is ezen az értéken zárt. A másik három blue chip ugyanakkor pluszban jár: az OTP az 5700 forintot ostromolja, ez pedig bő 1 százalékos emelkedést jelent, míg a Richter majd három éve először lépte át a 42 000 forintos szintet, jelenleg 42 400 forintnál jár, miközben a Mol újra 16 000 forint fölé kúszott.
Pluszban nyitott a többi régiós tőzsde is, miközben azonban a varsói WIG-20 index 0,6 százalékos pluszban járt egy óra elteltével, addig a prágai PX alig 0,1 százalékkal tudott erősödni.
Nyugat Európában ugyanakkor elég egyértelmű a helyzet, a fontosabb benchmarkok mind masszív pluszban járnak. A legnagyobb mértékben a CAC-40 erősödik: a párizsi index majd 1 százalékkal áll a tegnapi záróérték fölött, de 0,9 százalékos emelkedést mutat a frankfurti DAX-30 és a londoni FTSE-100 is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán Viktor elutasítja a javaslatot.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.