Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A következő hetekben kalapács alá kerülhet Hollywood egyik legpatinásabb filmstúdiója, az MGM – értesült a Variety című filmes szaklap.
Ez azt jelentheti, hogy valamelyik nagy stúdió, mondjuk a Time Warner lecsaphat az MGM-UA jelentős filmállományára, egy másik megveheti a szórakoztatóipar talán legismertebb (oroszlános) logóját, míg egy újabb versenyző a United Artistsra alkudhat – írta a Variety.com.
Olyan spekulációk is napvilágot láttak, hogy Kirk Kerkorian, aki már kétszer megvette és eladta az MGM-et, most újra megszerzi az értékes logót.
Az MGM 3,7 milliárd dolláros (670 milliárd forintos) adóssághalmazának kezelését, a bankokkal való tárgyalásokat az elmúlt nyáron kinevezett Stephen Cooper válságspecialistára bízta a stúdió. Közben olyan hírek röppentek fel, hogy az MGM teljes vagyona a jelenlegi piacon mindössze 1,5 milliárd dollárt ér. Az MGM filmkatalógusa négyezer darabot számlál ugyan, ám egyes szakértők szerint ez a lista csupa elavult produkcióból áll.
Az aukció kiírásához mindenesetre a részvényesek kétharmadának beleegyezése szükséges, s a Variety szerint egy csomó részvényes még nem is kapott tájékoztatást az ügyről. Egy másik lehetőség a csődeljárás megindítása, s az is fölmerült, hogy az utolsó pillanatban esetleg a Time Warner tesz ajánlatot a cégre.
Az MGM idén csak a Fame (Hírnév) című 1980-as zenés produkció újrafilmjével állt elő, jövőre pedig két vígjáték és a Vörös hajnal című, szintén nyolcvanas évekbeli akciófilm remake-jének bemutatását tervezik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.