Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mintegy 250 nyomozó részvételével hűtlen kezelés gyanújával hatósági razziát tartottak hétfőn Németország legnagyobb tartományi bankjánál, a baden-württembergi LBBW-nél.
A razziát a stuttgarti tartományi ügyészség rendelte el annak nyomán, hogy hatósági információk szerint korábbi és jelenlegi vezetői közül többen 2006 vége óta állítólag több száz millió euró értékben az amerikai ingatlanpiacon felettébb kockázatos pénzügyi befektetéseket hajtottak végre, illetve ilyen jellegű befektetéseket nem akadályoztak meg. A gyanú szerint a szóban forgó befektetések akkor érték el tetőpontjukat, amikor az amerikai ingatlanpiac már felettébb labilis volt, sőt az összeomlás szélén állt. Az így keletkezett károk a gyanú szerint többmilliós értéket tesznek ki.
A hatósági razzia kora délelőtt kezdődött és egész nap tartott. Ennek során a kivezényelt nyomozók átkutatták a bankvezetők irodáit, továbbá több jelenlegi és volt vezető magánlakását is. Információk szerint a hatóságok nagy mennyiségű dokumentumot lefoglaltak.
Ügyészségi források a vizsgálattal kapcsolatban annyit közöltek, hogy az LBBW jelenlegi elnöke, Hans-Jörg Vetter nincs a gyanúsítottak között, elődje Siegfried Jaschinski viszont a feltételezett hűtlen kezeléssel vádolt személyek körébe tartozik.
Értesülések szerint a stuttgarti ügyészség a kockázatos üzletek miatt gyakorlatilag már hónapokkal ezelőtt megindította a vizsgálatot. Sőt, már 2008 végén egyfajta előzetes vizsgálat indult, miután fény derült arra, hogy az LBBW a pénzügyi válság kezdeti szakaszában több milliárd eurós vesztességet halmozott fel.
Németország legnagyobb tartományi bankja hosszú ideje veszteséges. Az idei esztendőre legalább 2 milliárd eurós veszteséget jósolnak.
Egy évvel ezelőtt a bajor tartományi bank került hasonló helyzetbe, és ugyancsak felmerült a pénzek hűtlen kezelésének gyanúja. A bank tetemes adósságokat halmozott fel, és jelentős állami támogatásra szorult.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.