Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Németországban az eddig várt 1,2 százaléknál nagyobb mértékben nőhet az idei bruttó hazai termék (GDP), de a folyó negyedévben stagnál a gazdaság – közölte a német gazdasági miniszter pénteken.
Rainer Brüderle azt mondta, hogy a tavalyi utolsó három hónapban stagnált a német gazdaság, és ugyanez várható a folyó negyedévben is. Tavaly 5 százalékkal zsugorodott a német GDP a német statisztikai hivatal kedden közölt adata szerint. A gazdasági minisztérium január 27-én ismerteti az idei évre vonatkozó legújabb előrejelzését a gazdaság és a munkanélküliség várható alakulásáról.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.