Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ákoshegyi György, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint mulasztásos törvénysértést követett el az egészségügyi tárca, mivel 2008 decembere óta nem hirdeti ki a gyógyfürdő-szolgáltatások új árait, a 2006 óta változatlan társadalombiztosítási támogatás miatt jelentősen nő a fürdők vesztesége – írta a Világgazdaság.
A lap pénteki számában a főtitkár elmondta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) négy éve kialkudott ár alig éri el a szolgáltatások önköltségét, a legtöbb kezelési fajtánál pedig meg sem közelíti azt; az árak 75, 50, 35 százalékát fizeti csak meg a biztosító – állítja a főtitkár.
Az egészségügyi tárca sajtóosztálya a lappal azt közölte: a gazdasági világválság nem kímélte Magyarországot sem, így az Egészségbiztosítási Alap helyzete miatt az új árak érvényesítésére nem volt lehetőség. Az OEP illetékese szerint azonban ez nem akadálya a fürdők áremelésének, hiszen a szolgáltatásaik szabadárasak, viszont Ákoshegyi György szerint nem srófolhatják tovább a betegektől kért díjat.
A főtitkár példaként elmondta: az OEP az országos fürdőkben alkalmazott 4000 forinthoz csupán 882 forintos támogatás ad, a fürdők pedig 200–500 forint közötti kiegészítést kérnek a betegektől. Sok idős, krónikus beteg ezt sem tudja megfizetni, így azt tapasztalják, hogy egyre többen fordítanak hátat a gyógyfürdőknek. Pedig a legjobb rehabilitációt ott kapnák, mellékhatások nélkül – állítja a főtitkár.
Az OEP-pel szerződött 166 fürdő elvileg szerződést bonthatna, de a főtitkár szerint ezt üzleti és egészségpolitikai okokból sem teszik meg. Viszont egyre több helyen szüntetik meg a legveszteségesebb kezeléseket.
Tavaly 4 milliárd forintot fordított az OEP a gyógyfürdő-ellátások finanszírozására, az idei költségvetési előirányzat 3,8 milliárd, de a kassza felülről nyitott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.