Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A válság a gazdaság kifehéredésével szembeni folyamatokat is elindított, 2009-ben a fehéredési folyamat leállásának, illetve visszafordulásának költségvetési hatása akár 100 milliárd forintot is elérhette Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság legfrissebb, ötödik jelentése szerint.
A csütörtökön közzétett jelentésben megállapítják: a válság feketegazdaságra gyakorolt hatásának mérése rendkívül nehéz, így az összes többi tényező hatásának mérése is sokkal bizonytalanabbá vált.
A foglalkoztatásban a jelentés készítői szerint bár szigorodtak a szankciók, a fekete foglakoztatás nem csökkent 2009-ben. Az ellenőrzések során 56 ezer feketén foglalkoztatottat találtak az ellenőrök, ami az összes munkaügyi szabályszegéssel érintett munkavállaló 32 százaléka.
A járulékbefizetés változásainak vizsgálata során azt látjuk, hogy a biztosítotti jogviszonyt szerzők, illetve járulékot fizetők száma 2007-2008 években növekedett. Ez, a csökkenést mutató foglalkoztatási adatokkal összevetve utalhat arra, hogy megnövekedett a legális foglalkoztatás. A 2009. évi adatok szerint viszont a járulékbefizetők és a foglalkoztatottak száma is csökkenést mutat. amiből nem mutatható ki a legális foglalkoztatás növekedése.
A Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság a miniszterelnök kezdeményezésére jött létre 2007 őszén, hogy kísérje figyelemmel a feketegazdaság kifehérítésére tett intézkedések hatását, és erről időközönként tájékoztassa a közvéleményt. Tagjai: Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke, Ligeti Csák, a Statisztikai Hivatal Nemzeti Számlák Főosztály vezetője és Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.