Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A pénzügyminiszter szerint az első negyedéves GDP-adatok ismeretében biztosan állítható, hogy az idén már nő a gazdaság.
Az éves alapon mért 0,1 százalékos illetve a 0,2 százalékos kiigazított adat azt jelzi, hogy a GDP az idén már növekedni fog – mondta sajtótájékoztatóján Oszkó Péter. A miniszter hozzátette: áprilisban 27,1 milliárd, az első négy hónapban 637 milliárd forint volt az államháztartási hiány, ami az éves tervezett hiány 72,5 százaléka.
A Pénzügyminisztérium május végére a korábbival megegyező, 719,4 milliárd forintos deficitet vár. "Az idénre GDP-arányosan tervezett 3,8 százalékos hiánycél tartható az új kormány számára is, természetesen a megfelelő intézkedésekkel" − fogalmazott a pénzügyminiszter.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.