Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A kínai központi bank több hazai banknak engedélyezi, hogy aranyat exportáljon és importáljon, részeként annak az intézkedéscsomagnak, amelynek célja a szabadabb aranykereskedelem megteremtése, végső soron a kínai aranypiac fokozatos megnyitása.
A központi bank keddi közleménye szerint a növekvő kereslet nyomán engedélyezik a bankoknak a tengerentúli határidős és a jüan alapú származékos aranyügyleteket is. Szakértők arra számítanak, hogy ezek az intézkedések jelentősen segítik a kínai aranypiac növekedését.
Az Arany Világtanács (WGC) márciusi előrejelzése szerint tíz év alatt megkétszereződik Kína aranyigénye. A kínai aranypiacról készített elemzésben a szervezet hangsúlyozza, hogy aranytermelésben Kína 2007 óta világelső, és már most is a második számú aranyfogyasztó India után. Az egy főre jutó évi 0,26 grammal azonban még hátul áll a rangsorban. A WGC szerint már nem sokáig: az utóbbi fél évtizedben átlagosan évi 13 százalékkal nőtt a kereslet az 1,3 milliárd lakosú országban. Tavaly már több mint 14 milliárd dollár értékben használtak fel aranyat Kínában, összesen 462 tonnát, ami a globális fogyasztás 11 százaléka.
2019-re a kereslet megduplázódik – jósolja az 1987-ben alapított WGC. A szervezet szerint Kína világpiaci részesedése a 2002-es 5 százalékról bővült tavalyig 11 százalékra. A gazdaság szinte valamennyi szektorában növekszik az igény az arany iránt, ékszer formájában, magánszemélyek befektetési eszközeként, és ipari alapanyagként is mind népszerűbb.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?