Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos csökkenéssel, 23.362,82 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,16 százalékkal gyengült. A mai kereskedés iránya nem jelezhető biztonsággal előre.
Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a világban csütörtökön nem alakultak ki markáns befektetői várakozások. Az amerikai piac enyhe pluszban zárt előző nap, ám az ázsiai piacok – Japánt kivéve – enyhe veszteséget könyvelhettek el. Így az elemző szerint nehéz a befektetői hangulatot meghatározni. A nap folyamán Nagy-Britanniában és az Európai Központi Banknál (EIB) lesz kamatdöntés, és ezek befolyásolhatják a befektetői hangulatot – tette hozzá Kovács Roland.
Mohos Imre viszont úgy vélte, a pozitív hangulat továbbra is kitart, és némi iránykeresés után a BÉT-en is ez kerekedik felül. Mindezt az üzletkötő szerint a hazai és a nemzetközi hangulat is generálja, mivel még mindig nagyobb a vételi, mint az eladási szándék a piacon. a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint az OTP papírjának ára elérheti csütörtökön az 5 750-5 800, a Mol részvények ára a 21 000 esetleg a 21 500, míg a Richter papírok ára a 47 000-48 000 forintot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,16 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 23.399,61 ponton zárt szerdán. A Mol 205 forinttal, 1,00 százalékkal 20.700 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 120 forinttal, 2,17 százalékkal 5 640 forintra nőtt, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,59 százalékkal 684 forintra emelkedett, forgalma 354,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,09 százalékkal 46.500 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 1,2 milliárd forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,25 százalékkal 22 250 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.083,78 ponton zárt szerdán, ez 18,84 pontos, 0,91 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.