Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 10 pontba foglalta össze azokat az eseteket, melyek az elmúlt évek kampányaiban az autósok szabad biztosítóváltását, illetve a tarifák átláthatóságát nehezítették és jogszerű, kiszámíthatóbb tarifákat követel a biztosítóktól.
A tarifáknak olyanoknak kell lenniük, hogy azokból az ügyfél kiszámíthassa a saját díját, a biztosítók év közben a kedvezményeken nem változtathatnak, kivéve, ha az ügyfél bónusz-málusz besorolása változik. Az őszi kampányban adható olcsóbban a biztosítás, mint januártól, de csak akkor, ha ezt is meghirdeti a tarifákban a biztosító – mondta Csere Bálint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ügyvezető igazgatója.
A korábbi gyakorlat szerint a kgfb-t nyújtó biztosítók – október végéhez közeledve – egyenként egyeztették következő évi tarifáikat a PSZÁF-fal. Az e heti biztosítási konferencián Szász Károly felügyeleti elnök már jelezte, hogy idén megszűnik ez a gyakorlat. Helyette a felügyelet vezetői körlevélben hívják fel a biztosítók figyelmét, hogy mitől tartózkodjanak a tarifák készítése során. Miután a PSZÁF a pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóság is, a nem jogszerű tarifa-elemek miatt – a törvényben megemelt – bírsághatárok között fogja szankcionálni a vétségeket.
A vezetői körlevél arra is felhívja a biztosítók figyelmét, hogy gépjármű flottának – a kgfb törvénnyel összhangban – csak azt fogadják el, ha ugyan az a vállalkozás legalább 5 autót biztosít ugyan annál a társaságnál.
Kedvezményként csak azt lehet elfogadni, amit az ügyfél azonnal képes megítélni. Például ha egy biztosító kedvezményt ad azért, hogy a saját – meghatározott – termékkódja szerinti más biztosítása is van az ügyfélnek nála, akkor ezt nem lehet elfogadhatónak minősíteni. Nem fogadja el a PSZÁF az olyan kedvezményeket sem, amelyeket nem a tarifában, hanem a honlapján hirdet meg a biztosító.
Váczi Imre ügyvezető igazgató-helyettes elmondta, hogy a 4 millió darabos kgfb állományból 1,5 milliót kötöttek újra az autósok tavaly év végén. Ebből csak 1 millió volt a biztosítót váltó ügyfél, a maradék félmillió csak felmondta a biztosítójánál a szerződést, hogy – olcsóbban – ugyan oda menjen vissza. Az ügyvezető igazgató helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy aki idén vásárolt kocsit, az jövőre a vásárlással megegyező napon válthat biztosítót. A kgfb biztosítója 50 nappal korábban értesíti őt arról, hogy mennyi lesz a díja a következő évre. A levélben az ügyfelet megillető kedvezményekről is tájékoztatást kell adni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.