Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,10 pontos emelkedéssel, 23.768,68 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,51 százalékkal erősödött.
További emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a jó nemzetközi piaci hangulat miatt és annak köszönhetően, hogy Orbán Viktor szerdán megerősítette az idei és a jövő évi hiánycél melletti kormányzati elkötelezettséget.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedési igazgató-helyettese egy százalékos emelkedést vár. A szerdán bejelentett válságadó átmeneti lesz, és véleménye szerint nem lesz lényeges hatással azoknak a vezető részvényeknek – Mol, Magyar Telekom - nyereségességére, amelyeket érint. Német Sándor a csütörtöki kereskedésben emelkedő ralira számít.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán három évre szóló válságadó bevezetését jelentette be, amelyet többek között a távközlési, illetve telekommunikációs és az energetikai szektor fizet meg.
A piacok csütörtökön amerikai makroadatokra figyelnek. Az augusztusi külkereskedelmi hiány kissé emelkedhet az ebben az időszakban látott átmeneti dollárerősödés miatt. A termelői árindex várhatóan nem utal jelentős inflációs nyomásra, a heti segélykérelmek számában pedig nem várható változás – összegzik a CIB Bank elemzői.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,61 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 23.648,58 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A Mol 145 forinttal, 0,69 százalékkal 20.850 forintra csökkent, 6,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 172 forinttal, 3,11 százalékkal 5.702 forintra erősödött, forgalmuk 22,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 2,92 százalékkal 631 forintra esett, forgalma 4,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1365 forinttal, 2,88 százalékkal 48.700 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.