Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alacsony díja előnyös a fogyasztóknak, de a túl alacsony díj a szolgáltatás minőségét csökkenti – mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) főtitkára.
A főtitkár közölte, hogy a Mabisz november elején indítja el azt az internetes kgfb-kalkulátorát, amellyel mindenki kiszámíthatja a biztosítóknál a díját. A Mabisz – osztrák és német mintára – feladatának tekinti a fogyasztóvédelmet is, ezért nyitotta meg szeptember elején az ügyfélszolgálati irodáját.
Megyeri Gábor, a szervezet gépjármű tagozatának elnöke az elmúlt 5 év számaival mutatta be a kgfb piacot: míg 2005-ben 3,7 millió autót biztosítottak, addig az idén a számuk 4,1 millióra emelkedett. A díjbevétel 122 milliárd forintról 129 milliárdra nőtt, az átlagdíj viszont 32 510 forintról 31 330 forintra csökkent.
A tagozati elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő év elejétől az esedékességtől 60 napról 45 napra csökken az az idő, ameddig az ügyfél a szerződés megszűnte nélkül fizetheti ki a díjat. A Mabisz javasolta a jogalkotóknál a 60 napos türelmi idő visszaállítását.
Aki a mostani kampányban biztosítót vált, annak a meglévő szerződését úgy kell felmondania, hogy a levél december 1-én éjfélig megérkezzen a biztosítóhoz. Az új szerződést pedig december végéig kell megkötni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.