Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A többletkiadások fedezésére újabb megszorításokra számíthatunk, miután a kormány - Vértes András, a GKI gazdaságkutatója szerint - a következő két évben nem lesz képes fedezni a deficitet.
A most bő 3-4 százalékos hiányt képtelenség lesz 2012-ben és 2013-ban befoltozni, ezért a kiadási oldalon is reformokat tart szükségesnek Vértes András, aki a Klubrádió Reggeli gyors műsorában azt is elmondta: egyelőre kiadásnövekedés látszik a jövő évi költségvetésben. Százharminc milliárd forinttal – öt százalékkal – nőnek a dologi kiadások, ami borzasztóan sok.
A befektetőket szerinte elbizonytalanítja, hogy a kormány egyedi adókkal szabályozza a gazdaságot és hosszú távú rendszereket – mint például nyugdíjrendszer – ver szét. Az adócsökkentés – mely a társasági adót és az szja-t érinti – nagyon nagy összegű, ezért növelni kell a bevételeket, ám a lakosságnak csak a 20-30 százalékát érinti majd az adómérséklés, míg a 70 százaléknak béremelés nélkül nagyobb terhekkel kell szembenéznie. A magas jövedelműek sem fognak többet fogyasztani, sokkal inkább megtakarítanak majd. A kormány 2,5 százalékos fogyasztásnövekedéssel számol, míg a GKI vezetője szerint ennek jelei egyáltalán nem látszanak, és csupán 1 százalékot tart reálisnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.