Vajon az írek miért nem kaptak a felkínált segítségen, ha egyszer a költségvetési deficit lehetetlenül magasra, 32 százalékosra emelkedhet, s az államadósság már-már eléri az ország GDP-jének 99 százalékát? A válasz egyszerű: a mentőpénzt vissza kell fizetni, ami hosszú távon csak tovább nehezíti az ír gazdaság helyzetét. Olli Rehn, az EU pénzügyi biztosa azonban kijelentette, hogy az ír konszolidáció kritikus lépés az európai pénzügyi stabilitás megóvása felé.

A legnagyobb veszteséget felhalmozó Anglo Irish Bank székháza Dublinban. Nem csak pénzkérdés

AP

A mentőcsomag híre – ahogy az várható volt – egyelőre megnyugtatta a piacokat, hiszen elhárult az azonnali összeomlás fenyegető réme. A spekulációk azonban ettől még nem álltak le, s a következő hetek-hónapok majd megmutatják, hogy a befektetők hogyan is viszonyulnak az írekhez, és persze az írországi fejleményeket is figyelembe véve hogyan gondolkodnak majd az eurózóna jövőjéről. Fennáll ugyanis a reális veszély, hogy 80-90 milliárd euró elszórása a befektetők szemében még nem oldja meg az uniós gazdaság problémáit, különösen azt az alapkérdést, hogy a tagállamok szuverén törekvéseit, önálló fiskális politikáját valaha is össze lehet-e hangolni a központosított monetáris politikával.

A görög válság már példát adott arra, hogy a befektetők nem hisznek a csodákban. A hatalmas segélycsomag ugyan megszüntette a közeli államcsőd lehetőségét, de a gazdasági és költségvetési szerkezet átalakítása és a növekedés ütemének gyorsuló emelkedése nélkül Görögország nem lesz képes tartani a segély feltételéül kiszabott makropályát. Ennek elhagyása pedig a befektetői bizalmatlanság erősödését és a finanszírozás ismételt elnehezülését fogja eredményezni.

Könnyen lehet, hogy Írország ugyanebbe a csapdába lép bele a mentőcsomag elfogadásával. Az összehasonlítási alapul szolgáló német államkötvények hozamától még sohasem tért el olyan mértékben az íreké, mint mostanában, ami azt mutatja, hogy az ír állampapírokat már igen kockázatos megtartani. Ráadásul az írek nem egyszerűen a felelőtlen kormányzati költekezések miatt kerültek slamasztikába, hanem a bankrendszerük ingatlanbefektetési gyakorlata következtében, aminek megoldása túlmutat a kormány lehetőségein. Nem véletlen, hogy Brian Lenihan pénzügyminiszter kijelentette: „Ha egy olyan kis gazdaság, mint az ír, szembesül egy olyan túlméretezett problémával, mint amivel mi a bankszektorunk esetében, nem tud mit kezdeni vele a saját hatókörén belül.”

Más kérdés, hogy a mentőakció sikere mégis nagyban függ attól, hogy az ír kormány mennyire elkötelezett a büdzsé megmetszésére annak érdekében, hogy az egyensúly helyreálljon, s például képes legyen visszafizetni a kölcsönöket, amelyeket a többi európai országtól kapott. Ez nem könnyű döntés, hiszen az ír polgároknak azt kéne elfogadniuk, hogy a német, brit vagy svéd kötvénytulajdonosok nyugodt álma érdekében ők évekig gazdasági megszorítások között vergődjenek. Éppen ez a kérdés járhatott az ír kormány fejében is, amikor oly sokáig nem fogadta el az európai mentőalap segítségét. Ráadásul a szakszervezetek máris figyelmeztettek, hogy a túlzott megszorítások zavargásokhoz vezethetnek. Az ellenzék is kikérte magának, hogy a hitelmegállapodás miatt Európában extrém módon alacsony 12,5 százalékos társasági nyereségadót a duplájára emeljék. Csakhogy az ír bankok konszolidációjához mintegy 70 milliárd eurót kellene begyűjteni a piacokról, ami közel annyi, mint a felkínált mentőcsomag teljes értéke. A folyamatok eközben éppen fordított irányban haladnak. Lenihan pénzügyminiszter szerint a válság mélyülését jól mutatja, hogy miközben az államháztartási hiány 19 milliárd euróra rúg, az ír bankokból kivont betétek értéke egy év alatt elérte a 23 milliárd eurót. Megszorításokkal és növekvő adókkal az ír gazdaság aligha növekedhet gyorsan, megszorítások nélkül viszont nem lehet fenntartani az ország működőképességét.

Az eurózóna többi veszélyben lévő országa esetében is hasonló kérdések merülnek fel. Portugália és Spanyolország számára ugyancsak adott a feladat. Nem elég reformokat bevezetniük, olyan hiteles növekedési pályára kell vezényelni a nemzetgazdaságukat, hogy a befektetői bizalom tartósan helyreálljon. Az unió aligha fogja megúszni, hogy ne csak megmentse a baj felé sodródókat, hanem fejlődésüket és növekedésüket is segítse.

A kiinduláshoz a kincstári optimizmus mindenesetre már megvan. Herman Van Rompuy, az unió állam- és kormányfői tanácsának elnöke a minap kijelentette, hogy az euróövezet gazdasági helyzete „általában véve egészséges”, s meg van róla győződve, hogy a jelenleg legkritikusabb helyzetűnek tartott Írország is megoldja pénzügyi nehézségeit. Erről egyelőre ennyit tudni.