Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Csődközeli helyzetben van a Vegyépszer utódvállalata, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. - számol be az Index. A hírportál szerint a cég alkalmazottai nagy részét elbocsátotta, és Budapestről egy kis Zala megyei faluba költözött.
A társaság 2009-ben már csupán 4,5 milliárd árbevételt ért el, szemben az előző évi 68,7 milliárddal. Csaknem egy éve alakult meg az utód Nemzetközi Vegyépszernek (NeVe) Zrt. 2009-ben 27,5 milliárd bevétele, adózott eredménye 207 millió volt. Az elődtől átvett kötelezettségek meghaladták a 26 milliárdot.
Az Index úgy tudja, hogy a NeVe Zrt., illetve érdekeltségébe tartozó cégek mindhárom autópálya- és útépítéséről lényegében levonultak, de legalábbis jelentősen lelassultak a munkálatok, tavaly még 400 alkalmazottját elbocsátotta. A NeVe operatív vezérigazgató-helyettese, Seprényi Sándor viszont azt nyilatkozta, hogy a közbeszerzésekből nincs jogi lehetőség kiszállni, a kérdés fel sem merült.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.