Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az utóbbi tíz évben a hazai befektetési alapok kétharmadának sikerült ugyan az inflációt leköröznie, az állampapírhozamokat azonban csak sokkal kevesebbnek. A BUX indexet pedig csak egészen kevésnek, szám szerint háromnak - írta a Napi Gazdaság.
A lap pénteki számában megjelent áttekintés szerint a hazai befektetési alapok kezelőinek nagy általánosságban nem biztos, hogy büszkének kellene lenniük az utóbbi tíz évben felmutatott teljesítményükre, bár talán nagyon szégyenkezniük sem kell. Az alapkezelők szervezete, a Bamosz adatbázisában 60 olyan alap szerepel, amelynek van tízéves hozama, ezek közül 42-nek sikerült túlszárnyalnia a tízéves kumulált inflációt, ami éves szinten átlagosan 5,4 százalék volt.
Mindössze három - két részvényalap és egy vegyes alap - konstrukció teljesítménye haladta meg a BUX index évi 10,7 százalékos növekedését, és hét, illetve nyolc tudta meghaladni az RMAX és a MAX kötvényindex évi 8,6, illetve 8,1 százalékos hozamát.
A legjobb alapok többsége Magyarországon és a környező országokban befektető (kelet-közép-európai) részvényalap (tiszta részvény vagy részvénytúlsúlyos), ezen országok részvénytőzsdéi ugyanis szépen teljesítettek a vizsgált időszakban. Az első tízbe azonban befért két jelentős részvénykitettséggel dolgozó vegyes alap és egy hazai kötvényalap is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.