Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,31 pontos emelkedéssel, 22 825,66 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,51 százalékkal erősödött.
A nyitást megelőzően a szakértők azt mondták, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az amerikai piacok pozitív zárásának köszönhetően. Kun Szabolcs, a Quaestor Zrt. pénzügyi tanácsadója mérsékelt emelkedést vár a nyitásban. A nap folyamán az árfolyamok a nemzetközi trendeknek megfelelően változhatnak, különösen az OTP árfolyama igazodhat a külföldi piacok, főleg a DAX bankpapírjainak árfolyamához. Kun Szabolcs szerint az Egis is erősödhet a héten, az árfolyam-emelkedés akár már kedden is elindulhat.
A tanácsadó szerint az egyiptomi belpolitikai helyzet elsősorban az olaj árára hatott, amely két napja emelkedik, de az észak-afrikai országban egy hete zajló tüntetések és Egyiptom leminősítése gyengíti a forint árfolyamát is. A tőzsdéken egyelőre nem uralkodott el a félelem, a német piac 0,7 százalék körüli pluszban nyithat. Hozzátette, hogy az egyiptomi helyzet további, jelentős romlása esetén nem lenne kétséges az árfolyamok gyengülése.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,66 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 22 709,35 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a Richter Gedeon erősödött az előző napi záráshoz képest.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.