Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Oliver Dulics, szerb környezetvédelmi és térbeli tervezésért felelős miniszter bejelentette, hogy július 15-ig befejezik az Újvidék és magyar határnál fekvő Horgos közötti autópálya szakaszt építését.
A miniszter azt is közölte – a Balcans.com tudósítása szerint –, hogy október 10-ig be kell fejeződnie a Szabadkáról Kelebiába vezető leágazás építésének is. Dulics szabadkai látogatása során újságírókkal azt is közölte, hogy a beruházó Corridor 10 cég aláírt egy szerződéséhez kötődő záradékot, amelyben külön határidőt vállalt az út teljes megépítésére. Ez a miniszter szerint egy modern autópálya lesz a főváros és a magyar határ között. Ha a beruházás elkészül, akkor össze is kapcsolódhat a magyar oldalon Röszkéig érő M5 autópályával. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a határállomás áteresztőképessége megnő, s a vendégmunkások hazatérésének időszakában kialakuló hatalmas dugókat talán el is felejthetjük.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.