HVG: Ismerői óva intettek öntől, hogy nem lesz könnyű a kimért nyilatkozataiból valamit is kihámozni. Alapból ilyen, vagy ez is az SCD körüli titokzatosság miatt van?

Jászai Gellért: Az SCD körül sincs titok. Ha korábban volt, az nem az én óhajom szerint történt. A cégben volt kockázatitőke-befektető, egy hús-vér ember, de a sajtó mindig valamelyik ismert nagyvállalkozót kereste a cég mögött.

–Csányit, Demjánt, Leisztingert emlegették. Segítsen, hogy ne kelljen már nekünk is találgatásokba bocsátkoznunk!

–Az illető angol úr a társamnak, Bajka Zoltánnak az egykori tanára. Jogot tanított Londonban, illetve több európai egyetemen, és már igen szép megtakarítást gyűjtött össze. Sikerült meggyőzni, hogy ezt a forintban majd félmilliárdot nálunk fektesse be.

–Már látjuk magunk előtt, hogy ezt olvasván jól képzett magyar egyetemi oktatók lepik el Európát hasonló üzleti karrier reményében.

–Az igazsághoz tartozik, hogy a londoni úrnak jó nevű ügyvédi irodája is volt. Soha nem felejtem el, amikor Heidelbergben – ahol szintén oktatott – találkoztunk. Ott sikerült rábeszélnünk, hogy társuljon velünk. Nagy összeggel szállt be, de ahhoz képest, amilyen terveket dédelgettünk, ez nem számított annak.

–Nyilván a krónikák is megemlékeznek majd erről a – magyar turizmus most még csak remélt fellendülését megelőző – „heidelbergi döntésről”. De mi az előzménye annak, hogy az SCD ilyen villámkarriert futott be?

–Viszonylag korán felismertem, hogy az értékpapír- és az ingatlanszektorban van a jövő. Az értékpapírt elvetettem, mert ahhoz közgazdasági végzettség kell, de, gondoltam magamban, az ingatlanüzletbe a gyakorlatban is bele lehet tanulni.

A teljes szöveg a HVG Portré rovatában olvasható.