Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,36 pontos emelkedéssel, 22548,10 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,15 százalékkal erősödött
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője a nyitás előtt kifejtette: "a fejlett világ milliméterenként és rezzenéstelenül emelkedik, mi viszont a két héttel ezelőtti esés óta nem kaptunk erőre részvénypiac szinten, a forinttal ugyanis nincs baj". Úgy vélte, hogy a hétfői kereskedés is ennek jegyében telhet, nullás nyitással, minimális elmozdulással. Nagy változás már csak azért sem valószínű, mert az amerikai tőzsdék zárva tartanak.
Délután tartja következő kamatdöntő ülését a monetáris tanács, mivel a testület vélhetően nem változtat az alapkamat szintjén, így a döntésnek árfolyamhatása sem lesz.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,03 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 22 513,74 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 265 forinttal, 1,19 százalékkal 22 035 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,33 százalékkal 5.749 forintra erősödött, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,75 százalékkal 526 forintra esett, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,51 százalékkal 39 705 forintra nőtt, a részvények forgalma 563,4 millió forintot ért el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.