Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Többek között az alapvető élelmiszerek 25 százalékos általános forgalmi adókulcsának (áfa) az uniós átlagra, azaz 10 százalékra csökkentését javasolta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) legutóbbi, a hónap közepén megtartott elnökségi ülése a sertéságazat helyzetét elemezve.
A VHT vezető testülete a javaslattól még a fekete gazdaság és kereskedelem visszaszorítását is reméli, és annak legfontosabb eszközének tartja. Emellett a sertésszektor helyzetének megoldására kezdeményezi a kedvezményes kamatozású forgóeszközhitel meghirdetését állami garancia vállalással, továbbá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által már meghirdetett, de az eddig még fel nem használt hitelállomány átcsoportosítását, a forgóeszköz hitel javára.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatásokból megvalósult beruházások gyorsabb bírálatát, és elszámolását is szeretnék elérni a sertéstenyésztők. Szorgalmazza a VHT az idei évre meghirdetett állatjóléti támogatás előlegének kifizetését még ebben az évben, valamint az állatbetegségek megelőzését szolgáló támogatások kifizetésének megkezdését is. Javasolják még reklámkampányok szervezését a magyar termékek keresletének, fogyasztásának növelése érdekében.
A VHT elnöksége szerint ezek a javaslatok gyors és hatékony segítséget nyújtanának az ágazatnak, és a szükséges kormányzati intézkedések is rövid időn belül megvalósíthatók. Jelzi a szakmai szervezet, hogy az elnökség a sertéstermelés versenyképesség helyreállítása és növelése, érdekében egy hosszabb távra szóló stratégia kidolgozásán is dolgozik, amelyet hamarosan közzétesz.
A szakmai szervezet emlékeztet arra, hogy Magyarországon a sertésállomány az uniós csatlakozás idején regisztrált 6 millióról a felére csökkent. Az ágazat jelentős importra szorul, mind élősertésből, mind sertéshúsból. Az elmúlt időszakban a takarmányárak - amely a sertéshízlalás költségeinek 65 százalékát adja - csaknem megkétszereződtek, s ezzel elérték a 80 százalékos költséghányadot.
Ezzel párhuzamosan az élősertés értékesítési árai csökkentek. A fogyasztók bizalma megingott a dioxin botrány miatt, a kereslet növelése érdekében a kereskedelem akciós értékesítéseket hirdet. Ezek a jelenségek nem korlátozódnak Magyarországra, jellemzőek az EU egészére, de termelői felhalmozás hiányában a negatív hatás hazánkban az átlagosnál sokkal nagyobb.
A VHT sertéstartó tagjai pedig már kocakivágásról, a szaporítások leállításáról adtak tájékoztatást. Emellett a vágási célú értékesítési átlagsúly csökkenése is tapasztalható. A magyar sertésállomány csökkenése az export piacok megtartását is veszélyezteti, ugyanis külföldön a jó minőségű magyar alapanyag a keresett, ezt importból pótolni nem lehet.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.