Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A vezető részvények emelkedésével indult a kereskedés csütörtökön a nyugat-európai tőzsdéken, a venezuelai kezdeményezés a líbiai válság rendezésére pedig lejjebb vitte a kőolaj árát. Ráadásul az ázsia tőzsdék többsége is vezet.
Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 3 dollárral 113,09 dollárra csökkent, miután az al-Dzsazíra arab hírtévé jelentette, hogy az Arab Liga elfogadta azt a tervet, amelyet Hugo Chávez venezuelai elnök terjesztett elő az észak-afrikai országban keletkezett válság megoldására. A másik meghatározó olajfajta, a West Texas Intermediate (WTI) ára is csökkent, 1,15 dollárral 101,08 dollárra. A nyugat-európai tőzsdék két nap gyengülés után csütörtökön emelkedéssel kezdtek. A térség valamennyi tőzsdéjén erősödtek a mutatók, a régió teljesítményét összefoglalóan kifejező FTSEurofirst 300 index 0,4 százalékos emelkedés után 1.157,98 ponton állt a nyitás utáni percekben. Nagyjából fél óra után a londoni FTSE-100 mutató 0,28 százalékos emelkedéssel 5.931,47 ponton, a frankfurti DAX index 0,57 százalékos erősödéssel 7.222 ponton, a párizsi CAC-40 mutató 0,51 százalékos plusszal 4.054,75 ponton állt. A devizapiacon az euró tartotta a szerdán elért viszonylag erős árfolyamát, csütörtök reggel egy euró 1,3857 dolláron és 1,2831 svájci frankon állt a nemzetközi kereskedésben.
Emelkedéssel zárt csütörtökön a vezető ázsiai tőzsdék többsége.
A hangulatot elsősorban az Egyesült Államokból érkezett kedvező foglalkoztatási adatok határozták meg. A szerdai adatok szerint a várt 170 ezer helyett 217 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma februárban. A világ legnagyobb gazdaságának kibontakozását gátló magas munkanélküliség csökkenésére utaló adatok ellensúlyozták az olajár emelkedése miatti aggodalmat. A legjelentősebb piacon, Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,9 százalékkal erősödött. A térség legnagyobb államában, Kínában kevésbé volt jó a hangulat, a hongkongi Hang Seng index ugyan 1,1 százalékkal erősödött, a sanghaji összetett mutató viszont 0,1 százalékkal gyengült. Mumbai, India pénzügyi központja követte a trendet, a Sensex mutató 0,6 százalékos emelkedésben volt közép-európai idő szerint 9 órakor.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.