Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,58 pontos emelkedéssel, 22 729,83 ponton nyitott szerdán, ez a keddi záró értékéhez képest 0,43 százalékos erősödést jelent.
A nyitást megelőzően elemzők úgy tartották, hogy enyhe pluszban nyithat szerdán a BUX, napközben nemzetközi hatásokra változhatnak az árfolyamok. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy mostanában nagy a "csapkodás" a világban, bár az alapvetően emelkedő trend nem sérült a fejlett piacokon. Arra számít, hogy miután az amerikai piacok jól zártak a BUX emelkedhet kissé a nyitásban, de ahhoz, hogy újra erősödő irányt találjon, szükség lehet például az arab helyzet "megnyugvására".
Ronthatja ugyanakkor a magyar részvények árfolyamkilátásait, hogy a vezető nyugat-európai tőzsdék gyengüléssel nyithatnak, annak ellenére, hogy az olaj nemzetközi jegyzésára enyhén csökkent. A befektetői hangulatot rontja, hogy a kereskedők egyre közelebbinek látják az Európai Központi Bank (EKB) alapkamat-emelését.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,16 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 22.633,25 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények - az erősödő Richter kivételével - gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 605 forinttal, 2,49 százalékkal 23 695 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 0,90 százalékkal 5500 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,04 százalékkal 573 forintra gyengült, forgalma 870,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 15 forinttal, 0,04 százalékkal 37 810 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.