Kevesebb lett az önkéntes nyugdíjpénztári tag

A taglétszám csökkenése mellett a befizetés is kevesebb, igaz ugyan, hogy ezen belül történelmi csúcsra emelkedett az egyéni befizetések aránya - írja a Napi Gazdaság.

  • MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság
Kevesebb lett az önkéntes nyugdíjpénztári tag

Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenése nem azt jelzi, hogy a magánnyugdíj-pénztárak "ellehetetlenítése" az öngondoskodás felé terelné az embereket - írja csütörtökön a Napi Gazdaság.

A lap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatait elemezve azt írja, az önkéntes pénztárak taglétszámának alakulása nem a kasszák növekvő népszerűségéről árulkodik. A taglétszám csökkenése mellett a befizetés is kevesebb, igaz ugyan, hogy ezen belül nőtt - mint írták, történelmi csúcsra emelkedett - az egyéni befizetések aránya.

A befizetések harmadát valóban önkéntesen helyezték el a megtakarítók, tehát nem a munkáltatói cafeteria-rendszer keretben - áll az írásban. A PSZÁF adatai szerint míg 2009-ben még több mint 1 millió 328 ezren voltak tagjai az önkéntes nyugdíjkasszáknak, addig 2010-ben már csak 1 millió 298 ezren. Tavaly az utolsó negyedévben 6.800-an hagytak fel az öngondoskodásnak ezzel a formájával.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.