Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A német feldolgozóipar forgalma januárban 0,2 százalékkal csökkent decemberhez képest változatlan áron számolva, miután decemberben 0,1 százalékkal mérséklődött.
A német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön megjelent adatai szerint a német feldolgozóipar forgalma januárban 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Decemberben az értékesítés 13,3 százalékkal volt több az egy évvel azelőttinél.
Januárban a német belföldi értékesítés 1,3 százalékkal több volt, mint decemberben, de az exportból származó bevétel 1,7 százalékkal csökkent. Decemberben még fordított volt az irányzat: a hazai értékesítés 3,4 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, miközben a feldolgozóipar exportbevétele 3,5 százalékkal nőtt.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva a német feldolgozóipar hazai forgalma decemberben 7,7 százalékkal, januárban 7,8 százalékkal volt több. Az exportbevétel decemberben 19,6 százalékkal, januárban már csak 16,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.