Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A március 30-án megjelenő inflációs jelentésben az inflációs cél eléréséhez szükséges kamatpálya felrajzolása kerül a középpontba - jelentette be Csermely Ágnes, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank keddi budapesti tájékoztatóján.
A megújuló inflációs jelentés segít abban, hogy a monetáris politika reagálhasson a gazdaságban zajló folyamatokra - közölte az MNB vezető közgazdásza. Csermely Ágnes hozzátette: a korábbi inflációs jelentés, illetve az ahhoz kapcsolódó modell azt mutatta be, hogy változatlan monetáris feltételek (változatlan kamat és euró/forint árfolyam) mellett mi történne a gazdaságban.
A monetáris politikai döntéshozatal szempontjából az új inflációs jelentésben nem az infláció előrejelzése lesz a legfontosabb, hanem az inflációs cél eléréséhez szükséges kamatpálya felvázolása - hangsúlyozta a jegybank igazgatója.
"Az új modell használata mellett biztosító kötéllel dolgozunk, azaz az elemzői stáb végigfuttatja a korábbi modellt is az inflációs jelentés készítésekor" - fogalmazott Csermely Ágnes.
A új inflációs jelentésben megjelenő legfontosabb változás az, hogy a modellből levezetett kamat- és árfolyampályát tartalmaz - jelezte Csermely Ágnes. Hozzátette azt is, hogy az új modellben szereplő előrejelzéseket könnyebb lesz összehasonlítania a piaci és a kormányzati előrejelzésekkel, hiszen azok azzal számolnak, hogy a monetáris politika teszi a dolgát, így a helyzetnek megfelelően változtatja a kamatot.
"Bízunk abban, hogy az MNB elemzői stábja az új modell segítségével támogatni tudja a monetáris politika irányítóit, így a monetáris tanács vezetője sokkal több előremutató jelzést, kommunikációt ad a nyilvánosság számára a várható kamatpolitikáról" - jelezte Csermely Ágnes. Elmondta azt is, hogy a stáb által készített kamatpályát a nyilvánosság számára továbbra sem teszik közzé az inflációs jelentésben, de annak publikálásakor szóban ismertetik, hogy milyen kamat- és árfolyampálya alapján készült az előrejelzés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.