Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az államháztartás stabilitását megőrizni hivatott zárolásból a Vidékfejlesztési Minisztériumot mintegy 19 milliárd forint zárolása érinti - közölte Simon András István, a tárca helyettes államtitkára kedden Budapesten, a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának ülésén.
A testület beszámolót hallgatott meg a vidékfejlesztési tárcánál végrehajtott zárolásról, valamint a kárenyhítési törvény végrehajtásáról, továbbá a kormányhivatalokba szervezett, korábban a minisztériumhoz tartozó dolgozók létszám- és jövedelemhelyzetéről. A helyettes államtitkár jelezte: az előírt zárolást úgy kívánták végrehajtani, hogy az a legkisebb gondot okozza a gazdálkodóknak. Ezért uniós forrást tartalmazó pénzeket nem zároltak, és csak minimális mértékben érintette a zárolás a folyó kiadásokat, így az állatjóléti intézkedésekre szánt pénzeket. Ez utóbbi mértéke 4 százalék volt összesen.
A tárcánál a zárolások az intézmény-fenntartási költségeket érintették leginkább. Az intézményeket ösztönözték idei bevételeik növelésére, továbbá a halasztható beruházások további halasztást szenvedtek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.